Néha, mikor
az ember egyedül van és unatkozik, előcsalogat egy fantáziaképet,
hogy elbújjon néhány pillanatra...elszökjön egy számára kedves
képzeletbe. Az én kedvenc képem, ami megnyugvást és menekvést
biztosít unalmas pillanataim elől, vagy ábrándozni vágyó
perceimben nyújt egy ismerős mentális tájat, az nem más mint egy
egyszerű, napsütötte, zöld, fűvel teli mező.
Becsukom a
szemem, és látom magam előtt a csodás, napfényben csillogó
fűszálakat. Érzem a reggeli harmat frissítő, kellemesen hűvös
cseppjeit, ahogyan csiklandozzák a talpamat, és érzem ahogy a szél
valahonnan frissen kaszált fű illatát hozza a hátán. Valahol a
messzi távolban kis, szinte már elfeledett poros hegyi út
kanyarog, és lassan eltűnik egy közeli domb mögött. A mezőről
csodás kilátás nyílik egy pompázatos sziklafalra, melyet épp
középen egy meseszép, kristályként csillogó, bő vízhozamú
vízesés választ ketté. Valahol, a messzi távolból
patakcsobogás szűrődik bele a mezőn hallható diszkrét tücskök
hangversenyébe, mely mint megannyi kis csengettyű, a természet
csodás szimfóniáját hozza létre. Leheveredek a fűbe, kinyújtom
a karjaim, és a hátamon fekve becsukott szemmel élvezem a nap
kellemesen csiklandozó, életet adó sugarait, melyek érzem ahogyan
lassan felmelegítik bőrömet. Néha órákig fekszem így...néha zenét
hallgatok...mindig valami kellemes, néha kicsit melankolikus hangulatú zenét,
ami segít elterelni minden gondolatomat... Hát ide menekülök
én...ily módon élvezem a természet lágy ölelését még a hideg
téli napokon is, néha elzarándokolva fantáziám eme kis zugába.
Ez az én
'magányom erődje', de nem azért, mert magányom kényszerít hogy
elbújjak ide, hanem mert ez csak az enyém, senkivel nem kell
megosztanom...és egy nehéz nap után, fáradt pillanataimban ide
elbújhatok és energiával tölt fel, melynek segítségével újult energiával
szállhatok szembe az előttem álló kihívásokkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése