A magány dzsungele...

Nem sok tiszta pillanat van egy ember életében, olyan mikor minden ami fontos, ami igazán számít neki, kristálytisztán kirajzolódik előtte, és pontosan tudja, hogy mi a lehetőségei...és mégis...talán ezek a pillanatok, amik a legtöbb bizonytalanságot, és kételyt szülik az életben.

Az alábbi számot kiemelten ajánlom mindenkinek aki úgy érzi, hogy összecsapnak feje fölött az érzelem hullámai: 

Rabok vagyunk... Rabjai vagyunk a saját magunkban felépített gátlásoknak, és a szűk látókörnek, melyet belénk nevelnek, és melyet mi magunk erőltetünk az életünkre. Szeretjük a bizonytalanságot, szeretjük, ha nem kell tényekkel szembenéznünk, és mindig van egy kiskapu az életünkben, amin keresztül elmenekülhetünk a korlátozott számú lehetőségek elől... Szeretünk egyik napról a másikra élni...no nem anyagilag, az anyagi bizonytalanságot még a legelvetemültebbek sem szeretik...de az érzelmi bizonytalanság...az más kérdés. Manapság kevés olyan ember van, aki az igaz érzések miatt mondja ki azt a szót, hogy 'SZERETLEK'...legtöbben pusztán a magányukat próbálják enyhíteni vele...vagyis a párjukkal, aki épp mellettük van. Trendi a kapcsolat...csakhogy a magány is...mert hát túl sokan vannak egyedül a menők közül ahhoz, hogy az ne legyen menő...így beburkolóztak, egy kényelmes burokba, amely elfedi igazi érzéseiket és vágyaikat...és mely maszk ként takarja magányukat...a többiek...akik 'boldog párkapcsolatban élnek', pedig nagyrészt ugyanilyen maszkot viselnek...mely elfedi azt hogy valójában milyen bizalmatlanok, és mennyire boldogtalanok a másik mellett...viszont nem akarnak egyedül maradni. Furcsa 22es csapdája ez...már annak aki elég buta, hogy belemenjen és feláldozza a boldogságát a látszat kegyes oltárán...

Vannak aztán a reménytelen igaz szerelmesek...a vakok... Ők talán a legtiszteletreméltóbb társaság...amíg nem az orruknál fogva vezetik őket...de persze a túlnyomó többségükkel ez történik... A rendes emberek mindig kifognak valakit, aki csak kihasználja őket...és aki az orruknál fogva vezeti őket... De ilyen az élet...mondhatnánk...aztán találkozunk a manapság olyan népszerű 'friendzone' fogalmával... ami nem is áll annyira távol a valóságtól. Megszokott, hogy ha egy rendes, morális értékekkel és erkölccsel rendelkező fiú és lány egyazon 'baráti társaság' tagja, akkor szinte biztosra vehetjük, hogy soha nem lesz közöttük semmilyen kölcsönös érzelmi kapcsolat...mert a jófiúk a rossz lányokra buknak...és vice versa... Az élet nagy tréfája ez...hát igen...az életnek már csak ilyen morbid humora van a szív dolgaival kapcsolatban...Mi pedig menekülünk.

Menekülünk a bizonytalanságba, hogy ne keljen szembenézni azzal, ami a szemünk előtt van...hogy ne keljen bevalljuk, ha az élet elénk dob egy tökéletes esélyt, amiről szinte biztosra vesszük, hogy zsákutca...lehetetlennek, elérhetetlennek gondoljuk, mert mindannyian tisztában vagyunk az élet morbid humorával...és a ténnyel, hogy a boldogsághoz vezető út inkább egy ösvény...mely a dzsungel mélyén elrejtve halad...távol mindentől...minden jelzés nélkül, és ha az ösvény hirtelen ott van az orrunk előtt, ha rátalálunk életünk dzsungelének közepén, akkor nem akarjuk elhinni, hogy ez az az út, mely a boldogsághoz vezethet...és ez az az ok, ami miatt sokan félnek elindulni rajta, félnek szembenézni a kihívásokkal, és inkább életük végéig céltalanul bolyonganak tovább saját magányuk dzsungelében.