A Negatív mikulás

Tudom, még nincs itt az ideje...de gondoltam egye fene megosztom veletek így előljáróban :))

A Negatív mikulás

Eljöttem végre gyerekek hozzátok,

Leveszem csizmám és úgy vágom hozzátok
(kinéz az okuláréja mögül mély, igéző és komoly pillantást vetve)
Ha ajándékom ebbe nem hozzátok!
Látjátok a lábam? Van ám őhozzá tok.
(lefelé pillant, és foltozott zoknija sárgásan izzadt képe tárul szemünk elé)

Csizmám, mely még mindig nem túl teli,
(nagyot sóhajt a fotelben ülve)
Noha az utat minden évben megleli…
Hogy tegyetek bele ZSÁKTOKBÓL minden jót…
(szomorkásan lesüti fejét és nagyot sóhajt)
De látom nem tesztek, akkor hát minden jót!

(az ajtóból visszafordulva, szomorkásan elgyengült hanggal)
Voltaképp jobb is így, hogy sohasem tesztek,
Hogy mindig így végződnek a jószívű tesztek
Mert ha ti énhozzám nagyon jók lennétek,
Mezítláb mennék el, s beteggé tennétek.

Ébredés

Furcsa láng gyulladt bennem…de nem is láng ez, inkább tomboló tűzvihar! Olyan érzésem van, mintha olyan valakivel sodort volna össze a sors viharoktól tomboló tengere, akit már nagyon régóta ismerek… 

Őrület…csak így tudom jellemezni… Őrült vagyok…teljesen elvesztetem a fejem, és egy csöppet sem bánom…még csak gondolkodnom sem kell, hogy miért…vagy hogyan…olyan egyértelmű, olyannyira logikus ez az őrültség.

Ugy érzem, hogy megtaláltam egy hiányzó darabot magamból…egy darabot amiről eddig nem is sejtettem hogy létezik, nem is remélhettem, hogy létezhet…és ameddig nem tudtam rolla, nem is hiányozhatott…nem voltam vele tisztában, hogy mekkora rész az ami hiányzik, most viszont mintha új fény gyulladt volna, mintha eddig az éjszaka sötétje borította volna be a világomat, melyben oly gyorsan gyulladt fény, hogy még felfognom is nehéz…és ebben az új fényben, minden tisztább mint VALAHA.

Olyan leírhatatlan…nincs az a szó vagy hasonlat, mely érdemes lenne rá, hogy leképezze mindazt ami felébredt bennem. Olyan hihetetlen…olyannyira merészen őrült…egyszerűen TÖKÉLETES

Tökéletes pillanatok.

Olyan ritka, amikor minden tökéletes, mikor minden megszünik és a végtelen csöndje ami egy röpke belénk hasító pillanatra nem a világban tomboló kétségbeesést vonza maga után…nem a rosszat… és semmit ami szavakkal leírható…csak egy tomboló vihart, mely mélyen bennünk tombol…egy gyöngéd érzelmes pillanatot, mely új erővel, új reménnyel tölt el minket…ami megváltoztat mindent. Egyszerre tombol a szívünk és megáll egy pillanatra…kihagy egyet, eláll a lélegzetünk, és mintha hirtelen minden érzékünk ezerszer kifinomultabbá válna…élesebbek a színek, édesebb minden lélegzetvétel.

Hurrá...

Mostanában nagyon hanyagoltam a blogot...nem igazán volt időm és őszintén kedvem sem írni ide...de most már ismét lesz időm...és talán még kedvem is :)

Vége az egyetemnek...vége a három évnek...egy újabb korszak zárult le az életemben. Annyi lezárás, annyi vég volt már mostanában, hogy szinte fel sem tűnik...nem is érzem különösebben a súlyát.

Most, hogy ezt is magam mögött tudhatom ismét közelebb kerültem az élet nyers valóságához...és a tényhez, hogy milyen nehéz munkát találni manapság :P Még csak az elején tartok az egésznek...hiszen még nincs egy hete, hogy sikerült az államvizsga...de így, néhány napnyi keresgélés, nézelődés és gondolkodás (nehéz volt, de összejött) után nem túl rózsás a helyzet a frissen végzettek számára...főleg azok vannak hátrányban, akiknek még tapasztalatuk sincs... De persze ezen nem is lepődök meg igazán :P

A másik dolog ami foglalkoztat, az pedig az, hogy most már (kis képzavarral élve) kezd betelni a hócipőm a meleggel...értem én hogy nyár, de hol vannak a szééép nagy nyári viharok...eső, villám...meg minden ami velük jár és felfrissítené kicsit a levegőt :P Örülök, hogy legalább a félig-meddig itthoni DIY (Do It Yourself) projektes USB-s ventilátorom kitart és frissen tart itt a monitor előtt.

Ami a legjobban zavar az viszont az unalom. Soha nem szerettem egyedül lenni...mert marha lehangolóan unalmas tud lenni...mindenki elvan mint a befőtt...ha kimegyek a városba mást sem látok mint egymásnak aktív mandulavizsgálatot tartó párokat...én meg nem elég hogy egyedül vagyok, de még unatkozok is...FELHÁBORÍTÓ...ez így ebben a formában már már tűrhetetlen :P tenni kell ellene valamit...(a munka jó lenne...az legalább lefoglalna...de addig még olyan sok van :P)

...phoenix rising...

Mindannyian csupán átutazunk az életen, és nem vagyunk felvértezve semmi mással csupán a pillanat igazságával, amely épp körülvesz minket, és a pillanatok varázsából mindannyian  megpróbálunk mesterműveket festeni saját életünk üres vásznára.

Életünk minden pillanata egy csepp, az idő végtelennek tűnő tengerében, ez a tenger azonban nem is olyan óriási, mint ahogy azt mi elképzeljük. Apró homokszemekként peregnek életünk pillanatai, és minden egyes homokszem, minden egyes pillanat egyedi és megismételhetetlen. Nincs két egyforma pillanatunk, nincs két egyforma érzésünk, és nincs két egyforma esélyünk semmire. Amit egyszer átéltünk és elhalasztottunk, azt már sohasem kapjuk vissza, sosem találunk még egy ugyanolyan pillanatot, sohasem kapunk még egy esélyt, ha elszalasztunk egyet. Meg kell tanuljunk okosan élni az esélyeinkkel, felismerni azokat, és nem elszalasztani a tökéletes pillanatokat, mert ami egyszer elsuhant mellettünk, azt többet sosem kapjuk vissza, sohasem élhetjük újra át...csak egy fájó pont ként köszön vissza ránk a múlt távolából, amely végig kísért minket, ha nem éltünk vele. Éljünk minden pillanatot úgy, mintha az lenne az utolsó. Tegyük azt, amit akarunk, nem azt amit merünk...ne hagyjuk, hogy a társadalom elvárásai, a normák beskatujázzanak, és megakadályozzanak abban, hogy megtegyük azokat a dolgokat amelyek boldoggá tesznek, vagy akár csak esélyt adnak rá, hogy boldogok legyünk.

Minden pillanat egyedi...mind megismételhetetlen, és ezért különleges...az egész életünk, mindannyiunknak az élete egyedi és különleges. Merjünk hát boldognak lenni, mert csak egy esélyünk van rá, és ha ezt az egy esély elszalasztjuk, akkor mi értelme volt az egésznek?

Az életet nem a lélegzetvételek száma határozza meg, hanem azok a pillanatok, amikor eláll a lélegzetünk.

Furcsa keserű-édes pillanatok...

Furcsa keserű-édes érzés van most benne...úgy érzem, hogy jól érzem magam...ugyanakkor, most már tényleg egyre inkább eluralkodik rajtam a magány sötét fellege, ami megakadályozza, hogy igazán élvezzem a nyár napsütötte pillanatait.

Elegem van az egészből...elegem van a várakozásból...elegem van az elvárásokból – egyaránt mások, és a saját elvárásaimból – egyszerűen hiányzik valaki... Nagyon hiányzik. Nincs olyan nap, mikor ne jutna eszembe, amikor ne gyötörne a magány lesújtó pallosa...este, mikor lecsukom a szemem, megmozdul bennem mélyen az érzés, hogy mennyire rossz egyedül...hogy hiányzik valaki...valaki aki kitölti a benne éktelenkedő vákumot...azt az űrt, mely a szívemben tátong.

Minden este úgy alszom el, hogy az jár a fejemben, hogy vajon mi vár rám...hol várhat az, aki ismét értelemmel tölti ki mindennapjaim szürke magányát, és aki örömet hoz az életembe...és persze eközben még ott feszeng mélyen bennem a szikra...egy halovány szikra, hogy talán van esély rá........ - de ebbe inkább nem megyek megint bele -

Reggelente aztán megújult erővel ébredek. Próbálok minél pozitívabban gondolkodni...próbálok kikapcsolódni, elvonatkoztatni attól ami fáj, és vidámnak tűnni...pedig nem vagyok az...néha éget. Fáj, a magány...nem vagyok hozzászokva, bár kellett, hogy rátaláljak magamra...de most, hogy sikerült visszanyernem azt aki vagyok, ismét vágyom a társaságra...egy társra...akivel megoszthatom a mindennapjaimat...aki mellett ott állhatok jóban és rosszban...és aki ott áll mellettem. Néha mindenemet odaadnám egy ölelésért...egy gyengéd pillanatért...egy csókért... Tiszta hülye vagyok. Ki kell verjem a fejemből ezeket...el kell felejtsek mindent, és kikapcsolni, máskülönben még az államvizsga előtt begolyózok, pedig épp elég az is, hogy megőrjítsen...

DE ROSSZ EGYEDÜL...és nem lesz könnyebb...sőt, napról napra mélyebben furakodik belém, és lassan emészti lényemet. Túl gyenge vagyok...túl érzelgős...persze nem mutatom...legalább is megpróbálom nem mutatni...de attól még ez a helyzet. Persze ez nekem nem jó...össze kell szedjem magam...talpra kell álljak, mert máskülönben, ismét csupán árnyékává válok önmagamnak, és csak egy megkeseredett váza leszek annak aki lehetnék.

Noh...de fel a fejjel... Az élet szép...csak minden nap meg kell találni azt a pillanatot, azt a pontot, ami miatt érdemes volt felkelni. Ami értelmet ad a folytatáshoz...

Kételyek, köd és homály...

Egy ideje már nem írtam a blogra...de nem azért, mert nem lett volna mit...inkább csak azért, mert ha leírtam volna ami bennem kavargott, az valamilyen formában véglegesítette volna a gondolataimat...kételyeimet mindennel kapcsolatban ami épp bennem kavarog...és ez elől próbáltam menekülni „szótlanságommal”.

Mostanában sok minden forrong bennem. Ott az egyetem, nyakamon az államvizsga...kéne valami munka...pénz...és a szokásos problémák...éééés persze a régi szitu, hogy megint előjött, hogy egyedül érzem magam...meg, hogy az akiről úgy érzem, hogy változtathatna ezen, az karnyújtásnyira van és mégis elképzelhetetlenül távol... Imádom az élet kellemes irónia-dús komplexitását...olyan problémákat képes az ember elé gördíteni, melyek kellemes kilátástalansággal és könnyed depresszióval sújtják még leg felhőtlenebb napjain is...

De persze vannak szép napok...vannak olyan pillanatok, melyeket még a ködös kilátások...a bizonytalan jövő képe sem tud elhomályosítani...mint például a mai nap...Ooooh igen, a mai nap az szép volt :) Már reggel éreztem, hogy jol kezdődik a napom...bár kicsit lassan indult, és elmulasztottam, az eredeti tervemet - bár ha őszinte akarok lenni, talán valahol tudat alatt direkt volt, hogy nem Bratca-ra mentem...és a városban maradtam...mert így … no de ez egy másik történet... - szóval, már reggel éreztem, hogy jó nap lesz...délután aztán könnyed kikapcsolódás kedvenc hölgyeim társaságában ;) (iiiigen...ha olvassátok dagadhat a melletek...BÁÁÁR...lehet erre nem mind szorultok rá...hehhh hehhh – este van...fáradt vagyok...ilyenkor még rosszabbak a poénjaim)

Ahhoz képest, hogy a Május 1-et kicsit másként képzeltem el eredetileg...és bár előre sejtettem, hogy egy kirándulás úgysem fog összejönni...de mindent összevetve jó volt. Gyakoribbak kellene legyenek az ilyen napok úgy érzem.

...Soraimat zárva ismét eszembe jut, hogy holnaptól megint kezdődik az egyetem...és lassan be kéne fejezni már azt a fránya államvizsgát...és még néhány hét és az egyetemi éveknek is vége talán...kis szerencsével...no meg egy nagy adag akaraterővel, hogy leüljek tanulni :) Hiányozni fog ez a három év...és az emberek...(no nem mind, de a nagy többség azért igen)...

Néha ha a jövőre gondolok, rájövök, hogy mennyi minden van, mely kész tény ként áll az emberek előtt...és vakon becsukott szemmel elsiklunk a tény előtt, hogy több kérdés van melyet nem tudunk feltenni, mint válasz, melyet nem tudunk megválaszolni az életünkkel kapcsolatban...persze a bizonytalanságnak, és a kiszámíthatatlanságnak is megvan a maga romantikus vonzata.

Egy hétvége a Diablo III világában...

Ezen a hétvégén a Blizzard elérhetővé tette a Diablo III bétáját mindenki számára...Már az első körben kipróbálhattam ugyan, hála a béta kulcsnak melyet még a zárt tesztnél kaptam, de most, gondoltam még egyszer nekifutok, és felelevenítem az epikus történet felvezetéséül szolgáló néhány küldetés részleteit...

Sokan vártuk ezt a játékot. Emlékszem, anno az első résszel több rágcsálót is szó szerint darabokra játszottam...ÉS MICSODA ÉLMÉNY VOLT... Fantasztikus perceket okozott a játék, és nagyszerű élményt nyújtott, még a mai standardokkal nézve kicsit monoton játékmenet is...valamint egy új korszakot alkotott...egy korszakot, mely tucatnyi Diablo klón megszületését hozta...és bár volt néhány kimondottan jó darab, igazán említésre méltó utód csak a Blizzar által kiadott folytatás formájában érkezett 2000 tályékén.

A Diablo II sok újítást adott az eredeti recepthez, és grafikailag is új külsőt kölcsönzött kedvenc fantáziavilágom tájainak. Új kasztok, városok, karakterek, és egy négy fejezetből álló sztorit kaptunk a Blizzard North csapatától...és utána még egy kiegészítőt...mely tovább bővítette az amúgy is tágas univerzumot. Rengeteg varázslattal és epikus csatával teli órát töltöttem a Diablo kibernetikus világában, mely meghatározó élményt jelentett számomra a játékok varázslatos világában.

Azután hosszú szünet. A Blizzard-tól éveken át megannyi rajongó várta a bejelentést, hogy elkészül e a folytatás, hogy visszatérhetünk e még a Diablo világába...de a Blizzar North felbomlásával, ez a lehetőség igencsak kétesnek látszott...de végül valamikor a 2006 év körül...ha jól emlékszem...A Blizzard bejelentette a folytatást...épp akkor tájt, mikor újra lekerült a polcomról a játék, és ismét belemerültem a BattleNet-es harcok világába...és ismételten csak a várakozás. Hosszú idő telt el, mire az első infókat megtudhattuk, és még több, mire egy megjelenési dátumot is közöltek...mely csak pár hónapja volt.

Most, hogy nyílt béta teszt keretében a nagyközönség is kipróbálhatta a játék első fejezetének néhány mozzanatát, még mindig sokan megosztottak, hogy milyen is lett a játék eme új reinkarnációja...Sokan csalódottságról beszélnek...míg mások arról, hogy mennyi újdonságot hoz az új játék... Részemről úgy hiszem, hogy sok változást hoz az új játék, de megszokható...és bár sok régi elem hiányozni fog, de megszokhatók az újítások, és ugyanolyan epikus csatákat vívhatunk majd, mint anno az első és második résszel.