Homokszemek
vagyunk csupán...homokszemek, akik magányosan születünk erre a
bűnnel teli, szennyes világra, és próbáljuk lemosni magunkról
mindazt a koszt, melyet az előttünk járó nemzedékek hagytak
maguk után, ezáltal beteljesítve a ránk eső részt, egy örök
körforgásból, mely megtörhetetlenül halad egyetlen végkifejlet
felé, az önpusztítás ösvényén.
Nincs
kivétel, mindenki egyenlő, legyen az férfi vagy nő...fehér vagy
fekete...nincs különbség köztünk, emberek vagyunk. Átutazok,
egy csillogással és varázslattal teli valóságban, bezárva saját
mulandó hús és vér testünk börtönében. Nincs számunkra
menekvés, nincs megváltás, mely megkönnyítheti sorsunkat, csak
amit mi magunk kovácsolunk, melyet mi alkotunk meg magunknak. Olyan
szabadság létezik csupán, melyet vérünkkel és verítékünkkel
vásárolunk meg az élet kegyetlen, szánalmat és könnyedséget
nem ismerő börtönőrétől, mely lelkünk mélyéről kitépve
legféltettebb, legszebb pillanatainkat, ellenünk fordítva
legnagyobb félelmeinket, és álmainkat, akkor támad ránk, mikor a
legkevésbé számítunk rá, mikor a leginkább sebezhetőek
vagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése